Kép forrása

Kisgyerekes szülőként saját menzás élményeinket elfeledve az első óvodai napon,  hétfőn szembesültünk a magyar közétkeztetés – változatlanul – siralmas helyzetével. A gyerekeknek reggelire adott margarinos vagy éppen teljesen üres, szivacsos kenyér és párizsi látványa döbbenetes élmény volt, idejét sem tudom annak, mikor ettem párizsit utoljára. Az, hogy a gyerekem még soha életében nem evett ilyet, az biztos. A bögréjébe töltött “teát” meg is kóstoltam, ami teának egyáltalán nem mondható langyos cukros víz volt. Szeretném, ha a gyerekem egészségesen táplálkozna, ennek az elképzelésnek pedig nem része a hentesipari hulladékból előállított szeletelhető gumi, sem a tartósítószerből és cukorból álló innivaló. Tudom, fene a jó dolgunkat, hogy ezek az életünk legnagyobb problémái, de jelenleg ezek, ezért ezek megoldásával szeretnék foglalkozni.

A hétfőn óta eltelt idő nagy részét az óvodai étkezés helyettesítésének, pótlásának lehetőségeit kutatva töltöttem. Beszéltem az óvónőkkel, az ÁNTSZ-szel, más szülőkkel és még korántsem értem a lista végére. Még mindig a nyomozati fázisban vagyok de szeretném megosztani a tapasztalataimat, hátha másoknak is segíthetek ezzel. Az alábbi cikkben személyesen szerzett, írásba nem adott információkra alapozott gondolatokat olvashattok.

A probléma sokrétű. Nem ugyanaz a helyzet az iskolákban, ahol a gyerekek önállóbban tudják megoldani az étkezést, az más kérdés, hogy erre az intézmény milyen körülményeket (nem) biztosít. Megint más a helyzete annak a családnak, ahol a gyerek valamilyen táplálkozási allergiában szenved, hiszen itt a szakorvosi – nem háziorvosi – igazolással és az ÁNTSZ által kiadott közegészségügyi szakmai véleménnyel az intézmény kötelezhető arra, hogy a diétás étrendet biztosítsa. Ezután következnek a hóbortok, mint például a vegetáriánizmus vagy a vallási alapon követett étrendek vagy szimplán az az igény, hogy az ember gyereke egészségesen táplálkozzon. Ezeken túl pedig van a közös fogyasztásra szánt ételek helyzete, ez az óvodák esetében a szülők által biztosított napi gyümölcs és a születésnapos által hozott torta a leggyakrabban.

A II. kerületi Népegészségügyi Intézettől (ÁNTSZ) telefonon kapott tájékoztatás szerint az óvodákat semmilyen jogszabály nem kötelezi arra, hogy megtagadják a nem közétkeztetésből származó ételek befogadását. Az intézmények egyéni hatáskörben döntenek arról, hogy az ÁNTSZ által támasztott, kívülről hozott élelmiszerekre vonatkozó előírásoknak meg akarnak/tudnak-e felelni, tehát felkínálják-e ezt a lehetőséget a családoknak. Ezek a feltételek a kívülről hozott étel óvodai tárolására, tálalására, más gyerekektől való távoltartására és a használt edények hazaküldésének módjáról szólnak. Magyarul: a kívülről hozott ételeket teljesen izoláltan kell kezelni, külön hűtőszekrényben tárolni, figyelni arra, hogy más gyerek ne férhessen hozzá, a maradékot ki kell dobni és a koszos edényeket mosatlanul kell hazaküldeni. Itt is ellentmondásos a helyzet, mert amíg a szülők által hozott, majd a gyerekek között szétosztott gyümölcs forrásáról az óvoda adott esetben semmilyen igazolást nem kér, addig a süteményeket csak kereskedelemben kapható változatban fogadja el. Óvodánként ez is változó, ismerőseim között van olyan, akiknél kifejezetten házi süteményeket kérnek, olyan is, ahol házi lekvárt esznek a gyerekek, a mi óvodánkba pedig csak vásárolt tortát szabad bevinni.

Az általam megkérdezett szülők közül sokan hivatkoztak arra, hogy az óvoda azzal az indokkal utasítja el az otthonról hozott étel befogadását, hogy ezt csak ÁNTSZ engedéllyel tehetné meg, az általam szerzett információ szerint azonban valaki fordítva ül a lovon, mert az óvodáknak semmilyen engedélyre nincs ehhez szüksége. Nem szükséges ÁNTSZ igazolás ahhoz, hogy a gyerek otthonról hozott ételt fogyasszon az óvodában, amennyiben az óvoda hajlandó az ÁNTSZ által támasztott – igen szigorú – feltételeknek megfelelni. Ha ezt megtagadja, akkor szakorvosi igazolással, közegészségügyi szakmai véleménnyel – mely 12 700 Ft – kötelezhető az óvoda arra, hogy mégis teljesítse ezt a feladatot. Ha az óvoda közreműködő, akkor a tárolási, tálalási és elkülönítési előírásoknak megfelelően úgy és olyan mértékben fogad be ételt otthonról, ahogy jónak látja. Vallási indokkal is kérhető ÁNTSZ vélemény, erről azonban egyelőre semmilyen információm sincs. Elképzelni sem tudom, hogy a vallási hovatartozást milyen módon kell hitelt érdemlően bizonyítani. 

Telefonos érdeklődésemre a Népegészségügyi Intézet munkatársa elmondta, hogy a  sem orvosi sem vallási indokkal nem alátámaszható egyéb étkezési igényeket nem támogatják. Természetesen arra van mód, hogy a közétkeztetésből származó ételek csak bizonyos részét fogyassza el az, aki válogatós; az élelmezéssel is foglalkozó szakember javasolta, hogy a vegetáriánus egye ki a zöldséget a húslevesből, vagy egye csak a pörköltszaftot a főzelékkel. (!)

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal folyamatosan ellenőrzi a közétkeztetésben készített ételek mindőségét, az ellenőrzések igen plasztikus leírása itt található.  Az elemzések a helyzet súlyossága és az ételek silány állapota ellenére legalább kiváló humorforrást biztosítanak.

Természetesen érthető az óvodák helyzeti is, hiszen a különböző táplálkozási igényeket csak többletmunkával és extra anyagi ráfordítással tudnák megoldani. Szél Bernadett LMP-s országgyűlési képviselő régebb óta foglalkozik ezzel az üggyel mint én, 2013. június 7-én írt levelében pont ezeket a kérdéseket teszi fel Szabó Máténak, az alapvető jogok biztosának, mely levél itt olvasható. Szabó Máté válasza pedig itt. A válasz gyönyörűen kitér minden olyan törvényre, mely a két szóban forgó szerv (NÉBIH és ÁNTSZ) ellenőrzési feladait leírja, ugyanakkor kitér arra is, hogy a 1997. évi XXXI. Törvény, melynek 151. § (2) bekezdése szabályozza az iskolákban nyújtott gyermekétkeztetésre vonatkozó főbb szabályokat kimondja, hogy „ a szülőnek lehetősége van arra, hogy gyermeke étkezését szervezett keretek között a feladat ellátásra köteles szervtől megrendelje vagy kedvezményesen igényelje, akinek pedig a gyermekek mindenek felett álló érdeke és az Eütv. fent idézett szakasza alapján kötelessége a megfelelő minőségű étel szolgáltatása. Ha azonban ebben a folyamatban a szolgáltatásnyújtásra köteles fél szolgáltatását nem megfelelő szinten nyújtja a szülőnek joga, hogy e szolgáltatással ne éljen és gyermekének étkezését más módon – pl. otthonról hozott étellel – biztosítsa…”

Jogosan veti fel a kérdést az Élelmezés ebben a cikkében, hogy vajon mi számít nem megfelelő minőségű ételnek és kinek a feladata ezt megállapítani? Szél Bernadett olyan közétkeztetést képzel el, ahol az intézmények saját konyhán, helyi alapanyagokból készítik az ételeket, ezáltal biztosítva azt is, hogy a gyerekek akár – az amúgy a közétkeztetési étlapokon elvétve szereplő, jelenleg leginkább a szülők által biztosított – friss zöldséghez és gyümölcsökhöz is hozzájussanak.

Nem vagyok biztos abban, hogy a fenti káosz az óvodák számára egyáltalán átláthaó-e. Személyesen jövő héten fogok tudni beszélni az igazgatónővel, akkor majd kiderül, hogy mi az ő álláspontjuk és mennyi lehetőségünk van az óvodai étkezés kiváltására. Ha van személyes tapasztalatod a témában bármelyik oldalról, kérlek osszd meg velem itt!

Tagged with →  
Share →

2 Responses to Otthonról hozott étel az óvodában?

  1. alika szerint:

    jövőre a mi kislányunk is oviba megy.én itthon leszek a még kisebbikkel,ezért szeretném,ha a mi lánykánk sem a vacak menzát enné,hanem hazahoznám őt ebéd előtt ,mivel kb. 200 méterre lakunk az ovitól,és én amúgy is főzök-mellesleg így a havi 8000ft-os étkezési díj is csak pénzkidobás.A gyanúm csak az,hogy ezt az egészet,mármint,hogy reggeli után érkezzünk az oviba,és ebéd előtt távozzunk,nem fogják engedni

    • Juli szerint:

      Szia! Szerintem ez is ovifüggő, biztos van olyan eset is amikor azért az óvónénik is örülnek ha néha kevesebb gyerekkel kell foglalkozniuk mert a szülők hazaviszik őket. Jövőre ugye még érdekesebb lesz a helyzet, mert kötelező lesz az óvoda minden 3 évet betöltött gyereknek ezért biztosan lesznek olyan csoportok, ahol sokan lesznek a gyerekek és csak örülni fognak, ha nem mindenki egész napra marad.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük