Currently viewing the category: "Dekoráció"

Egy ideje rakosgatom jobbra-balra az üres befőttes üvegeket és a lekvárfőzés azért még várat magára. A lekvárok után is biztos maradna egy csomó és most találtam isteni ötleteket lámpás, mécsestartó készítésére. A képekre kattintva az ötletek eredeti forrását találjátok, még több képpel.

Marokkói ihletésű lámpások: az arany részt szerintem arany üvegfesték kontúrral lehet szépen megrajzolni, magát az üveget a készítő pedig sima üvegfestékkel festette meg belülről, az üveg aljára öntve egy keveset és onnan a belső falra ecsettel felhordva.

Textillel bevont üvegek: ezeket az üvegeket alul 3 csík textillel vonták be, majd 3 db, egyenként kb. 30 cm-es drót egyik végével körbetekerték a száját, mindhárom drótszálra gyöngyöket fűztek, majd a három drótot egy gyönggyel fogták össze és egybefonták a szálakat.

Még egy textiles ötlet: itt vékony textilcsíkokkal van leragasztva az üveg hosszanti irányban, a leírás szerint belülről! Én ezt azért kicsit rizikósnak tartom, pláne, hogy ragasztóval jól átitatott anyagról van szó…én biztosan inkább kívülre ragasztanám az anyagot, bár lehet, hogy úgy meg nem világítja át annyira a kis mécses. Ki kell próbálni!

Spárgával betekert és festékszóróval festett üvegek: azt hiszem ez a kedvencem, ennek fogok nekiállni. Az üvegeket alapon tisztítás után be kell tekerni spárgával és egy festékspray-vel lefújni. Nyilván figyelni kell, hogy üvegre is alkalmazható legyen a festék, majd alaposan meg kell száradnia. Aztán a spárgát lehúzni és kész is van!

 

Láncon lógó üvegek: Ezzel a verzióval csak az a baj, hogy nem az általunk megszokott üvegekből készül hanem olyan üvegekből, pontosabban a tetejük itt a kulcs- amikhez lánc is erősíthető. Talán az itthoni kupakok is megbütykölhető és akaszthatóvá tehetők valahogyan.

Fedő festékkel festett: Itt megint nagy turpisság az üveg kifúrása, illetve a tény, hogy ez a feliratos üveg egyszerűen már önmagában is gyönyörű és foglamam sincs, hogy honnan lehetne ilyeneket szerezni.

További fali doboz tárolók, nem csak gyerekszobába. Amikor elkezdtem ezen az ötleten agyalni, akkor a külföldi források miatt én is valami használt dobozban gondolkodtam de hamar fel kellett adnom. Itthon se épkézláb, kellően avittos zöldségesládát se hasonló kaliberű borosdobozt nem találni, vagy csak én nem tudom, hogy hol kellene keresgélni. Ezért kerestem újat, de az se volt egyszerű, hogy ne kerüljön darabja többezer forintba. Ha találnék a Baumaxosnál még jobbat akkor szívesen tennék máshova is, most egyelőre ismét ihletgyűjtésben vagyok, ha valaki tud dobozlelőhelyről akkor viszont ne fogja vissza magát!

Képek forrásai: 1, 2, 3, 4, 5, 6

A gyerekszoba már lassan tényleg teljesen készen van, tegnap este végül a kis fali dobozkákba szánt színes papírt is felragasztottam. Már csak azt kell kitalálni, hogy mit is tartsunk ezekben a kis tárolókban, bár csetresz azért mindig akad. A tovább gombra kattinva az elkészítési leírást találjátok.

[Continue Reading…]

Ahogy egyre jobban kezd kialakulni a gyerekszoba újabb és újabb ötleteim vannak, amivel még fel lehetne dobni. A falfestés már megvan, az ágy fölötti kis dobozos dekoráció készülőben (mondtam már, hogy úúútálom a vastaglazúrt?) és szeretnék még egy fali mércét is készíteni. Nézelődtem és inspirálódtam és ezeket a jópofa, házilag is megvalósítható ötleteket találtam. A hajtás utána a képekre kattintva az eredeti lelőhelyet vagy oldalt is megtaláljátok, ha van, akkor elkészítési leírással együtt.

[Continue Reading…]

Kibújtak a kardvirág kezdemények a virágládámban! Ennek örömére és tekintettel arra, hogy egyre kevesebb időm van és remélhetőleg egyre melegebb és virágosabb lesz minden, arra gondoltam, hogy mutatok egy pár textil és szalagvirág ötletet. Jó gyorsan elkészíthető mindegyik, ha kitűző-alapra tesszük akkor pedig a felhasználásának végtelen lehetőségei vannak. Van olyan közötte, amit még varrni se kell, elég csak textilragasztóval rögzíteni.

Először itt meg itt találtam jó ötleteket a témában pár hete, azóta már magyar oldalakon is megtaláltam ezt a technikát. Én most sajnos már csak utolsó pillanatban tudom bemutatni de hátha van még valakinek otthon talonban felhasználható 100% selyme. Elsősorban nyakkendőből ajánlott készíteni, talán annak könnyű beszerezhetősége miatt. Könnyű, haha, én se fogtam még azelőtt soha 100% selyem nyakkendőt, egy turkálóban találtam összesen 4 db-ot hosszas guberálás után. Legalább olcsó volt, csak 100 Ft volt darabja. A technika lényege, hogy a 100% selyem ecetes főzés közben engedi a színét és a tojásra a minta többé-kevésbé át is megy. Nyilván kísérletezni kell és amire még rájöttem, hogy hófehér tojással kellene csinálni, hogy a világosabb színek is szépen kijöjjenek. A legjobban a Tapsi Hapsis nyakkendő tarolt, teljesen egyben látszik a tojáson a figura! A nyakkendő maga rémes amúgy, nem csoda, hogy egy turiban kötött ki. Hozzávalók, leírás és képek a lapozás után. [Continue Reading…]

A selyemfestéses technikához mindenképpen otthoni környezetre van szükség, mert a tojásokat főzni kell. Szeretném ezt a technikát kipróbálni, ezért kerítettem köré egy otthoni lakásműhelyt jövő péntekre, április 6-ára. Ha van kedvetek kipróbálni, akkor gyertek, már csak 4 hely van! Lehet hungarocell tojásokat is dekupázsolni, illetve ha van rá igény, szívesen hozunk a Színművek jóvoltából nagy habbetűket, amiket szintén jól ki lehet majd dekorálni. Ez kicsit ilyen egyveleg műhely lesz, ezért azt szeretném kérni, hogy jelezzétek azt is, hogy mit szeretnétek majd csinálni, hogy megfelelő mennyiségű alapanyaggal tudjak készülni.

2012.április 6. péntek 15:30-tól 18:30-ig – kislétszámos nálam, max. 6 fő, jelentkezés

Az opciók:

– nyakkendőbe áztatott tojás (igazi tojás kell hozzá)
– dekupázs vagy anyaggal borított dísz tojás
– dekupázs habbetű (milyen és mekkora betűre lenne szükséged)

Íme néhány kép, hogy miket lehet majd csinálni péntek délután nálam: (képek innen, innen, innen és innen)

Az egyik saját – tavalyi – tojásom a blog fejlécében is látható, az dekupázs technikával készült. Húsvét előtti csütörtökön ilyen tojásokat és textíllel díszítetteket is fogunk készíteni a Kacifántban. Most kivételesen azt kérem tőletek, hogy hozzattok magatokkal kis anyagdarabokat, amiket felhasználhatunk, minden mással én készülök. Hozok hungarocell tojásokat és rengeteg gyönyörű szalvétát is, alig fogtok tudni választani! Nyálcsorgatónak nézzétek meg ezeket a képeket.

Részletek
Időpont: 2012. április 5. csütörtök 10:00-12:00
Cím
: Kacifánt Játszóház, 1088 Budapest, Bródy S. u. 2.
Elérhetőség: 06 1 266 0616, info@kacifantjatszohaz.hu, info@lakasmuhely.hu
Részvételi díj: 2 500 Ft / fő
Bejelentkezés szükséges, a műhelyt minimum 6 fő részvételével tartjuk meg. A műhely alatt a gyerekre a Kacifántos lányok vigyáznak!